Éléskmara Magenta Gluténmentes csoda a családnak.

Éléskamra magenta receptek


Mini koszorú (tojásos recept)

2019. április 24. - Anyasütireceptek

Mini koszorú (tojásos recept)

 

minikoszorutojasos.jpg

 

Balázsy Nóra receptje

 

A húsvéti asztalra keksz helyett egy édes pogácsát terveztem, de próbáltam ötletesebben elkészíteni, így inkább mini koszorúkat formáztam. Természetesen kör alakú szaggatóval is elkészíthető pogácsa formaként.

Hozzávalók (kb. 8 db-hoz): 20 g olvasztott kókuszolaj, 10 g szirupos édesítő, 1 tojás, 50 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék 

Először a kókuszolajat megolvasztottam a mikróban, majd hozzáadtam a szirupot, a tojást, legvégül a lisztet. Egy kézi habverővel alaposan összekevertem. (ekkor még lágy, ragacsos a tészta) Fél órára hűtőbe raktam. Ezután lisztezett felületen átgyúrtam, majd 8 részre osztottam és formáztam. Megfogtam egy gombócot, kisodortam, majd félbehajtottam és a két szárát összesodortam, végül kör alakot formáztam belőle és a két végét óvatosan összenyomkodtam. (kevés lisztet használtam, hogy összetapadjon a vége) Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem őket, de még 15-20 percet pihentettem. Ezután 180 fokon sütöttem 10-12 percet.

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Kókuszkocka ( tojásos recept)

Kókuszkocka (tojásos recept)

 

kokuszkockatojasos.jpg

 

Balázsy Nóra receptje

 

Hozzávalók: 4 tojás, 40 g szirupos édesítőszer (vagy más ízlés és diéta szerinti édesítő), 60 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék

 

Elkészítés: A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem. A sárgáját habosra kevertem az édesítővel, majd hozzáadtam a lisztet. Végül óvatosan beleforgattam a fehérjét. 180 fokon sütöttem 20 percet.

Ez alapján a recept alapján csináltam a csokit: 
http://tucsokbogar.blogspot.com/…/02/kokuszkocka-paleo.html…

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Új Éléskamra palacsinta (tojással, tej nélkül)

Új Éléskamra palacsinta

(tojással, tej nélkül)

 

tojasospalacsinta.jpg

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje
125 g Éléskamra vegán palacsinta és keksz

2 M-es tojás
30-50 g tetszés szerinti édesítő
10 ml folyékony zsiradék
200 ml buborékos ásványvíz
A folyékony hozzávalókat keverd össze, majd keverd hozzá a lisztkeveréket.
Pihentesd a tésztát 15 percig, majd enyhén kiolajozott serpenyőben süsd 1-2 perc alatt készre.
Abbahagyhatatlanul finom! �

Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-palacsinta-keksz-lisztkeverek-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Tojás és gluténmentes "kelt" muffin

Tojás és gluténmentes "kelt" muffin

 

tojasmenteskeltmuffin.jpg

Derecskeiné Hováth Zsuzsa receptje

 

Tojás és gluténmentes "kelt" muffin

250 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék
50-60g diéta szerinti édesítő
250 ml víz
20 g kókuszolaj
1 kezeletlen citrom reszelt héja
vanília
mazsola
cukor, tej és gluténmentes csokoládé

Elkészítés: a csokoládét vágjuk kisebb darabokra, majd az összes hozzávalót alaposan keverjük össze.
Papírral bélelt muffin formába osszuk el a tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben, 25-30 percig sütössük (sütőtől függően).
A formából kivéve rácson hűtsük ki.
Papír nélkül, tapadás mentes muffin formában is szépen megsül, nem ragad bele! Vékonyan ki kell kenni kókuszolajjal.,

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Éléskamra Stíriai metélt (tojásos recept)

Éléskamra Stíriai metélt

 

eleskamrstiriaitojasos.jpg

 

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje:

Hozzávalók:
50 dkg túró (vagy totu)
30 dkg Éléskamra vegán nokedli és házi tészta lisztkeverék

4 tojás
2 csipet só
8 dkg vaj (vagy kókuszzsír)
10 dkg diéta szerinti (por) édesítő
ízlés szerint vanília
3 dl tejföl ( vagy totu krém extra, vagy kesu tejszín)
30 g Éléskamra vegán panírozó keverék

1 kezeletlen citrom reszelt héja
ízlés szerint mazsola
1 ek vaj, vagy kókuszzsír
1 ek Éléskamra vegán panírozó keverék

Elkészítés: az áttört túrót (vagy totut) a liszttel, 2 egész tojással, sóval összegyúrtam.
Kinyújtottam, ujjnyi szélességűre vágtam, majd enyhén sós vízben kifőztem a metéltet. Leöblítettem, lecsepegtettem.
A puha vajat, (vagy kókuszzsírt,) az édesítővel, vaníliával habosra kevertem, hozzá adtam a két tojássárgáját, a tejfölt, (vagy kesutejszínt) a panírozó keveréket és a reszelt citromhéjat.
Beleforgattam a túrós metéltet, végül a két tojás fehérje, keményre vert habját is, majd hozzá atam még egy marék mazsolát.
Egy hőálló tálat kikentem 1 ek. vajjal és megszórtam a morzsával.
Beleöntöttem a masszát
A tetejét is megszórtam kevés morzsával, majd 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöttem.
Por édesítővel megszórva tálaltam.
Jó étvágyat kívánok hozzá!

 

Tojás, tej, cukor és gluténmentes kalács

Tojás, tej, cukor és gluténmentes kalács

 

tttcgmkalacs1.jpg

tttcgmkalacs2.jpg

 

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje

 

Hozzávalók:
1 csomag Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék
1 csomag gluténmentes élesztő
540 ml víz
40 g kókuszolaj
100 g diéta szerinti édesítő (ha csak enyhén édeset szeretnénk, akkor kevesebb)
A hozzávalókat alaposan összekevertem, majd lefedve fél órát pihentettem.
Egy tapadásmentes kalácsformát (lehelet) vékonyan kikentem kókuszolajjal.
Lisztezett felületen kissé átgyúrtam a tésztát és beletettem a kalács formába.
Aki nem szeret bíbelődni a fonással, annak érdemes kipróbálni így, mert nagyon szépen sül a formában és szép mintát ad a kalácsnak.
Lefedve hagytam még kelni a tésztát a formában.
200°C-ra előmelegített sütőben 25 percig sütöttem, majd további 50 percig 180°C-on.
Rácson kihűtöttem.
Fél adagból is elkészíthető, illetve, ha nincs ilyen formánk, akkor a tésztát 3 részre osztva, hengereket sodrunk és összefonva kalácsot formázunk.

 

 

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

 

Tojás, tej, cukor és gluténmentes kelt kuglóf

Tojás, tej, cukor és gluténmentes kelt kuglóf

 

ttcgmkuglof1.jpg

ttcgmkuglof2.jpg

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje

 

Hozzávalók:

1 csomag Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék
1 csomag gluténmentes por élesztő
540 ml víz
40 g kókuszolaj
80-100 g diéta szerinti édesítő
1 kezeletlen citrom héja
ízlés szerint mazsola
vanília őrlemény

A hozzávalókat alaposan összekevertem.

Egy szilikon (nagy) kuglóf formát (lehelet) vékonyan kikentem kókuszolajjal.

Elegyengettem a formában a tésztát, és egy konyharuhával letakarva, hagytam kelni.

200°C-ra előmelegített sütőben 25 percig sütöttem, majd további 50 percig 180°C-on.

Rácson kihűtöttem.

Fél adagból is elkészíthető, akkor nem lesz ilyen magas, és a sütési időt a zacskón megadott adatok szerint módosítsuk.
Por édesítővel megszórva tálaltam.

 

 

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Enyhén édes húsvéti fonott kalács (tej, tojás, glutén és cukormentes)

Enyhén édes húsvéti fonott kalács
(tej, tojás, glutén és cukormentes)

 

enyhanedeskalacs1.jpg

enyhanedeskalacs2.jpg

enyhenedeskalacs3.jpg

 

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje:

250 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék

1 tk foszfátmentes sütőpor

225 ml víz
20 ml frissen facsart citromlé
20 g kókuszolaj
nagy csipet só
20 g diéta szerinti édesítő
A folyékony hozzávalókat összekevertem az édesítővel és a sóval, majd hozzákevertem a sütőporral elkevert lisztet.
Lefedve, hűtőben pihentettem fél órát.
3 egyenlő részre osztottam, majd egyenként 33 cm hosszú rudakat sodortam.
Sütőpapírral bélelt tepsiben összefontam (így nem kell mozgatni a megfont tésztát).
Lekentem kókuszolajjal, és 200°-ra előmelegített sütőben 5 percig sütöttem, majd további 45 percig 180°-on.
Rácson kihűtöttem.


Ötletek kalács lekenéséhez, hogy pirosabb legyen: növényi tej negyed mokkáskanál kókuszcukorral, ha nem édes fajta.
Édeshez: hígított lekvár: 1 teáskanál lekvárhoz kb. 30 ml víz.
Almalé

 

 

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Glutén, cukor és tejmentes répatorta (tojásos recept)

Glutén, cukor és tejmentes répatorta

 

repatorta1.jpg

 

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje:

Hozzávalóka tésztához:
30 dkg (sajtreszelőn) reszelt répa
10 dkg darált dió
5 dkg szárazon pirított dió, apróbbra vágva (el is hagyható)
10 dkg diéta szerinti édesítő
5 dkg Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék

1 tk foszfátmentes sütőpor

1 kezeletlen citrom reszelt héja
20 ml frissen facsart citromé
20 g kókuszolaj
4 M-es tojás

Hozzávalók a krémhez:
10 dkg totu krém (tejterméket fogyasztóknak mascarpone)
2 dl jól behűtött kókusztejszín (tejterméket fogyasztóknak tejszín)
ízlés szerint por édesítő
1 kezeletlen citrom reszelt héja és leve

Díszítés: ízlés szerint.

Elkészítés: a tészta folyékony hozzávalóit összekevertem az édesítővel.
A lisztet összekevertem a sütőporral, a darált dióval és a folyékony hozzávalókhoz kevertem.
Végül hozzá adtam a reszelt répát, citromhéjat és a darabolt diót.
Kókuszolajjal enyhén kikent, 22 cm-es szilikon sütőformába egyengettem a tésztát és 180°-n 45 percig sütöttem.
Rácson kihűtöttem.
A jól behűtött kókusztejszínt a por édesítővel kemény habbá vertem, és a totu krémhez kevertem.
Reszelt citromhéjjal és citromlével ízesítettem.
Megkentem a torta tetejét a krémmel, díszítettem, majd jól behűtve tálaltam.
Jó étvágyat hozzá!

 

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

"croissant"

 "croissant"

croissant.jpg

Zalán életében először 2 napja evett croissant. Persze Marci is. 
Le volt nyűgözve. Egész nap csak ezt kérte. Na de én sem vetettem meg azt a 2 darabot, amit langyosan befaltam a kávé után.  ki kell próbálnod. Tényleg. Mert mennyei.

Keltes fajta, nem leveles. - de arra is keresünk megoldást. 

Nagyon fini puhák. 
Szilvalekvár, eperlekvár, csokikrém. Lehessen válogatni. 

Az Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverékkel készült, a csomagoláson lévő recept szerint, a sütőporos, élesztő nélküli vegán verzióban. Egy adagból 13 db közepes méretű lett. Hozzászólásba tettem fázisfotót is. Sütés 180 fok 20 perc. Tetejét kókuszzsírral kentem le.

Holnap újra sütjük. Pudinggal. 

 

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Palacsinta (tojásos recept)

Palacsinta 

(tojásos recept)

tojasospalacsintabalazsy.jpg

Balázsy Nóra remeke:


Hozzávalók (5 db-hoz): 2 tojás, 200 ml növényi tej, 10 g szirupos édesítő (vagy más ízlés és diéta szerinti édesítő), 80 g Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék
Egy tálba mértem a két tojást, a szirupot és a lisztet, majd ráöntöttem a tejet és csomómentesre kevertem. 10 perc pihentetés után, közepes lángon 5 db palacsintát sütöttem.

Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-palacsinta-keksz-lisztkeverek-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Fánk (tojásos, élesztős recept)

Fánk

(tojásos, élesztős recept)

 fanktojasoseesztos.jpg

Balázsy Nóra receptje:

 

Itt a farsang, áll a bál …�‍� 
Na, kinek van meg még a „régi életéből” Horváth Ilona szalagos fánk receptje?  Az a jó hírem, hogy az új Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverékkel egy az egyben működik a recept!!! Ugyanolyan finom pihe puha fánkok lesznek belőle  Készülhetnek a fánkok a farsangi bulira 

(Fontos info azoknak akik nem fogyaszthatnak élesztőt: Élesztő nélkül is működik a recept, természetesen kicsit más állagú lesz a tészta, de működik  Mutatom majd azt is, hogy sikerült  )

Hozzávalók: 250 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék , 10 g friss élesztő, 25 g méz, 25 g olvasztott kókuszolaj, 1 tojássárgája, késhegynyi só, 250 ml langyos növényi tej 
Elkészítés: Az élesztőt egy tálba morzsoltam, hozzáadtam a tej felét, egy kiskanálnyi mézet és 1-2 evőkanálnyi lisztet. Ezt a kovászt alaposan elkevertem és negyed órára meleg helyre tettem letakarva. Közben külön tálba kimértem a lisztet, egy másik tálba pedig a mézet, a kókuszolajat és a tojássárgát. Negyed óra leteltével minden nedves hozzávalót a liszthez öntöttem és egyből elkezdtem kézi mixer dagasztószárával dagasztani. 15 percig dagasztottam. Ilyenkor a tészta még nagyon lágy, ragacsos, de kelesztés után már jó lesz. A dagasztás után egy órát kelesztettem meleg helyen, letakarva. Ezután lisztezett szilikonlapra borítottam, de már nem gyúrtam át. Óvatosan egy nagy gombócot formáztam belőle és ujjnyi vastagra kinyújtottam. Egy kör alakú kiszúróval kiszúrtam őket, majd újból letakartam és még fél órát kelesztettem. Ezután közepesen forró olajban kisütöttem őket.

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Keltes fánk - tojásmentes

Keltes fánk

tojásmentes

fanktojasmentes.jpg

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje:

Ma én is fánkot sütöttem, az új Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverékből tojásmentesen.
250 g lisztkeveréket összekevertem 1 csomag gluténmentes élesztővel, 1 csapott tk cukorral (az élesztő miatt), 40 g eritrittel.
Hozzá kevertem 230 ml vizet, 10 ml friss citromlét, és 20 g kókuszolajat, majd 15 percig pihentettem.
Átgyúrtam a tésztát Éléskamra szórásra használható liszten.
http://www.paleonagykereskedes.hu/Eleskamra-Szorasra-surite…
Kinyújtottam 1,5 cm vastagra, majd kiszaggattam.
A fánkok egyik oldalán, újaddal készíts bemélyedést, majd ez kerüljön először a bő, közepesen forró kókuszolajba.
Közepes lángon, lefedve süsd aranybarnára. A fánkok második oldalának sütésekor már nem kell lefedni.
Ízlés szerint cukormentes lekvárral és édesítővel tálaltam.

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Kalács (tojásos, élesztős recept)

Kalács

(tojásos, élesztős recept)

kalacstojasoselesztos.jpg

Balázsy Nóra receptje:

Kalács (tojásos, élesztős recept)

Mindig imádtam a kalácsot és már nagyon hiányzott. Most végre az új Éléskamra vegán liszttel sikerült egy nagyon finomat sütnöm  Én imádom  Aki teheti mézzel süsse, azzal az igazi  Isteni illata van amikor sül  

Hozzávalók: 2 tojássárgája, 50 g méz, 1 doboz cocomas, fél csomag por élesztő, 20 g olvasztott kókuszolaj, 5 g citromlé, pici só, 10 g bambuszrost liszt, 250 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék

Elkészítés: Egy tálban összekevertem a liszteket és a porélesztőt. Ezután megolvasztottam a kókuszolajat és kimértem a mézet, a cocomast és a citromlevet. Minden nedves hozzávalót egyszerre öntöttem a liszthez és egyből elkezdtem dagasztani. Kézi mixer dagasztószárával dagasztottam 15 percig. 15 perc után nagyon jó állagú, ruganyos, fényes kelt tésztát kaptam. Meleg helyen kelesztettem 30-35 percet. Nagyon jól megemelkedik. A megkelt tésztát kiöntöttem a szilikonos nyújtólapra, de már nem gyúrtam át. 3 részre vágtam és gyúrás nélkül kisodortam 3 rudat, amit szorosan összefontam. Nem liszteztem, mert akkor nem sülnek össze. Csak olajos kézzel sodortam ki. Az összefont kalácsot újabb 30 percig kelesztettem. 180 fokon sütöttem 30-35 percet. Félidőben lekenhető tojássárgával.

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Almás pite (glutén, tej és cukormentes, tojásos recept)

Almás pite
(glutén, tej és cukormentes)

almaspite.jpg

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje:

Nagyon finom puha, mellékízmentes tészta, és ízletes szaftos töltelék.
Hozzávalók a tésztához:
250 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék

fél csomag gluténmentes élesztő
5 g cukor (élesztő miatt)
1 tojás
40 g diéta szerinti édesítő
200 ml víz
10 g kókuszolaj
10 ml friss citromlé

Hozzávalók a töltelékhez:
1 kg reszelt alma (tisztán)
ízlés és diéta szerinti édesítő
ízlés szerint fahéj
fél citrom leve (kezeletlen)

Elkészítés: a töltelék hozzávalóit összekeverve párold meg, majd hűtsd ki. 
A párolás után visszamaradt levet szűrd le.
A tészta száraz hozzávalóit keverd össze, majd elegyítsd a folyékony hozzávalókat és keverd a száraz hozzávalókhoz.
Pihentesd a tésztát 15 perci. (Addig melegítsd elő a sütőt 200°C-ra.)
A tésztát oszd 2 egyenlő részre, majd lisztezett felületen gyúrd át és nyújtsd ki egyenként 20X30 cm-es téglalappá.
Egyik tészta kerül alulra, rá a kihűlt töltelék, majd a másik tésztalap. 
A tészta tetejét villával, vagy hústűvel szurkáld meg, hogy a gőz tudjon távozni.
200°C-on süsd 30 percig.
Langyosan, ízlés szerint por édesítővel szórd meg a tetejét.

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Fánk (tojásos, élesztőmentes recept)

Fánk

(tojásos, élesztőmentes recept)

fanktojasoselesztomentesbalazsy.jpg

Balázsy Nóra receptje:

Fánk (tojásos, élesztőmentes recept)

Ilyen lett a tegnapi fánk recept alapján készült élesztőmentes változat  A recept ugyanaz, csak az élesztőt vettem ki 

Hozzávalók: 250 g Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék , 25 g méz, 25 g olvasztott kókuszolaj, 1 tojássárgája, késhegynyi só, 250 ml langyos növényi tej

Elkészítés: Minden nedves hozzávalót a liszthez öntöttem és egyből elkezdtem kézi mixer dagasztószárával dagasztani. 5 percig dagasztottam. Ilyenkor a tészta még nagyon lágy, ragacsos, de pihentetés után jobb lesz. Fél órát pihentettem. Ezután lisztezett szilikonlapra borítottam, de már nem gyúrtam át. Óvatosan egy nagy gombócot formáztam belőle és ujjnyi vastagra kinyújtottam. Egy kör alakú kiszúróval kiszúrtam, ezután közepesen forró olajban kisütöttem őket.

Éléskamra vegán kelt sütik és piskóta lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-keltes-sutemeny-piskota-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Puha gofri (tojásos recept)

Puha gofri

(tojásos recept)

puhagofritojasos.jpg

 

Balázsy Nóra receptje

 

Hozzávalók (2 db-hoz): 1 tojás, 40 g Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék, 25 g növényi tej, 5 g olvasztott kókuszolaj, 10 g méz (vagy más ízlés és diéta szerinti édesítő)

A tojásokat kettéválasztottam és a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem. A sárgájához adtam először az olvasztott kókuszolajat, a mézet, a tejet, végül a lisztet és az egészet alaposan kikevertem egy kézi habverővel. A legvégén óvatosan beleforgattam a tojásfehérjét. 10 perc pihentetés után sütöttem.

Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-palacsinta-keksz-lisztkeverek-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Amerikai palacsinta (tojásos recept)

Amerikai palacsinta

(tojásos recept)

amerikaipalacsintatojasos.jpg

Balázsy Nóra receptje:

Amerikai palacsinta (Anyasüti, tojásos recept)

Vasárnapi reggeli ötlet 

Hozzávalók: (7-8 db mini babakézbe való palacsintához) 
1 tojás, 3 g sütőpor, 15 g méz (vagy más ízlés és diéta szerinti édesítő) , 20 g cocomas, 40 g Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék (Rizstejszínnel is kipróbáltam, akkor 50 g liszt szükséges a tésztához)

Egy tálban kimértem a mézet és a cocomast, ráütöttem a tojást, majd rászórtam a sütőport. Végül rászórtam a lisztet és az egészet alaposan összekevertem egy kézi habverővel. Pár percet pihentettem, ezután a palacsintasütőt kikentem kókuszolajjal és felmelegítettem. Egy evőkanállal pici korong formákat csurgattam a palacsintasütőbe. Alacsony lángon sütöttem, oldalanként egy-két percig.

Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-palacsinta-keksz-lisztkeverek-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

Crumble / Morzsasüti

Crumble / Morzsasüti

cumble.jpg

Derecskeiné Horváth Zsuzsa receptje:

Crumble / Morzsasüti

Megunhatatlan, változatosan és villámgyorsan elkészíthető. Nem csak a gyerekek kedvence. 
40 dkg gyümölcsöt (vegyesen: alma, banán, mirelit meggy, mangó) kisebb darabokra vágva ízlés szerint citromlével, kevés friss reszelt gyömbérrel ízesítettem és egy hőálló tálba raktam.
10 dkg Éléskamra vegán panírozó keveréket ízlés szerint édesítettem, majd 5 dkg kókuszzsírral összemorzsoltam és rászórtam a gyümölcsök tetejére.
200°C-ra előmelegített sütőben addig sütöttem, míg a morzsa kissé aranybarna színű lett.
Ízletes szaftos gyümölcsök, finom ropogós morzsával.

 

Éléskamra vegán panírozó keverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-panirozo-keverek-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

 

Ropogós gofri ( tojásos recept)

Ropogós gofri

(tojásos recept)

 

ropogosgofri.jpg

Balázsy Nóra receptje:

Ropogós gofri (tojásos recept)

Hozzávalók (2 db-hoz): 1 tojás, 80 g Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék, 50 g növényi tej, 5 g olvasztott kókuszolaj, 10 g méz (vagy más ízlés és diéta szerinti édesítő)

A tojásokat kettéválasztottam és a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá vertem. A sárgájához adtam először az olvasztott kókuszolajat, a mézet, a tejet, végül a lisztet és az egészet alaposan kikevertem egy kézi habverővel. A legvégén óvatosan beleforgattam a tojásfehérjét. 10 perc pihentetés után sütöttem.

Éléskamra vegán palacsinta és keksz lisztkeverék megvásárolható közvetlenül a gyártótól:

http://glutenmenteslisztek.hu/Eleskamra-vegan-palacsinta-keksz-lisztkeverek-glutenmentes

Válogass további termékeink közül is:

http://glutenmenteslisztek.hu/glutenmentes-webshop

süti beállítások módosítása